A Nap már majdnem lebukott a horizonton. Vörös fényében a fák hosszúra nyúlt fekete árnyéka csendesen átlógott drótkerítésen, mintegy leszarva a vörösen csillogó szögesdrótot.
- SHHHHVRRUUUU!!! - dübörgött át egy óriási árnyék a kerítés fölött. Majd a repülő is megjelent. Veszélyesen jobb oldalára dőlve, billegve, egyre alacsonyabban szállt. Már-már visszanyerte egyensúlyát, mikor a vakító szikrákkal felszántotta a szárny a leszállópályát. A kerek süvöltve gurultak az aszfalton. A repülő lángoló jobb szárnnyal távolodott. Végtelennek tűnő percek után állt csak meg. Valahonnan szirénák vijjogása hallatszott.
- Here is the captain speaking! A kapitány beszél! Mindenki őrizze mag a nyugalmát! Mindenki kövesse a légi-kísérők utasításait! - harsogták a hangszórók a hangyabolyként kavargó utastér fölött. Kétségbeesett arccal ugráltak fel az utasok. Sokan kitódultak a széksorok közti folyosóra és tehetetlenül vergődtek, egymás lábára taposva. Mások csomagjaikat próbálták leráncigálni, gyerekeiket szorították magukhoz. Mindenki kiabált. A személyzet tagjai elakadtak a tömegben, nem tudták megközelíteni a vészkijáratokat, ahol az utasok kapkodva rángatták a fogantyúkat. A jobb oldalon is, ahol egyre közelebbről csaptak fel a lángok.
Egy utas ült csak. Ősz, hosszú haj- és szakárlengeteg mélyén két riadt szempár figyelt a kerek szemüveg alatt. Jobb oldalt ült, a lángok már alig egy méternyire lobogtak az ablak túloldalán. Behunyta szemét, mély lélegzetet vett:
- When I find myself in times of trouble, mother Mary comes to me... - meglepően kislányos hangjára többen felfigyeltek körülötte. Egy pillanatra elhallgattak, csodálkozva nézték.
- ... speaking words of wisdom, let it be, let it be...
- Az öreg megbolondult! Még csak ez hiányzott! - szólt laptopját szorongatva egy plázacica-szerű fiatalember. Dörgő baritonon jött a válasz:
- Let it be, let it be... - Majd egy rettenetesen fals hang is belépet:
- Let it be, let it be, wisper words of wisdom, let it be, let it be! - most már az öreg is felállt, reménykedve nézett körbe. Egyre többen kapcsolódtak be az éneklésbe, eleinte kétkedő arckifejezéssel, majd egyre jobban belelendülve.
- Let it be, let it be... - a második versszak végére már mind a kétszáztizenhat utas és a nyolcfős személyzet is énekelt.
- Let it be, let it be - kézjelekkel utasítva terelték a légi kísérők az utasokat a rendre megnyíló kijáratok felé. Miután minden utas lecsúszott a gépről, a személyzet a csomagokat adta ki. Énekelve, a lent énekleve várakozó utasoknak.
- Ezek mind meghibbantak! - szólt egy tűzoltó, és lekapcsolta az autó szirénáját. A Nap épp lebukott a fák lombja mögött. Társai a jobb szárny felé irányították vízsugaraikat:
- Let it be, let it be...
