Az ezredfordulón még rengeteg körforgalom volt New Jersey államban, utálta is mindenki.
– Kibaszott Jersey, utálom, hogy minden kereszteződésbe körforgalmat raktak! – kapart ki egy lapos joint-ot a farzsebéből, amint kikanyarodtunk a legutóbbiból.
– Meggyújtod? – dobta az ölembe.
– Hülye vagy? Nem bírod ki hazáig? Még tíz perc...
– Úgysem jön erre senki, gyújtsd meg nyugodtan! – győzködött. Hajnali fél három lehetett, köd volt és sötét, csak a távolban villogott sárgán egy lámpa.
– Jó cucc – fújtam ki a füstöt.
Hosszat szippantott és behajtott a következő, teljesen üres körforgalomba. Körbement egyszer, kétszer, három...
– Húúúú, ez igen! - fújta ki végre. – Jó, mi? – vigyorgott rám.
– Jó, jó – szippantottam – De ha mindeniknél háromszor mész körbe, beszarok, mire hazaérünk!
– Ettől szarsz be! – taposta tövig a féket, az autó csikorgó gumikkal állt meg a következő körforgalomban. Vigyorogva hátramenetbe kapcsolt és gázt adott. Felém fordulva nézett hátra, fogai közt felizzott a fű, amint szívta, szemével intett, vegyem el. A füstöt visszatartva, egyre gyorsabban tolatott körbe-körbe. Egyszer, kétszer, hár...
ZGDANGG! Hirtelen rándulással megálltunk. Egy másodperc múlva már mindketten színjózanak voltunk. Egyszerre tekertük la az ablakokat.
– Minek mentél neki?
– Egy autónak néz ki... Nincs kivilágítva – kémlelte a tükröt, miközben kézzel-lábbal-pizzásdobozal legyeztük a füstöt kifelé.
– Kiszálljunk? Lehet, hogy baja esett...
– Fenét, azt nézd! – de akkor már én is láttam a szemből érkező rendőrautót. Épp bekapcsolta a villogót. Lassan körbement és hátunk mögé gördült. Végtelenül hosszú időnek tűnt, mire végre kiszállt a rendőr.
– Átfuttatta a rendszámokat a rendszeren – gondolkoztam hangosan.
– Legalább kiszellőzött a füst – szaglásztunk megkönnyebbülten.
A rendőr a másik autóhoz ment. Kinyitotta az ajtóját, behajolt.
– Ajajj, lehet, hogy meghalt? – kérdezte aggódva. Most már álmosak sem voltunk. – Nem nyílt ki a légzsákja. Talán nem volt olyan nagy a koccanás...
De ő már hátra felé bámult, a rendőr épp az autónk hátulját pásztázta elemlámpájával.
– Jó estét, lett valakinek bármilyen sérülése? – kémlelt be az ablakon.
– Jó estét, jól vagyunk! – meglepődtem, mennyire nyugodtan válaszolt.
– Az autón sem látok friss sérülést, jók ezek az öreg Volvók ezekkel a túlméretezett ütközőkkel. Nekem is volt ilyen, mindent kibírt – írta fel a rendszámunkat. Kényszeredetten mosolyogva vártuk, amíg befejezi a jegyzetelést.
– Jól van, mehettek, jó éjt! Csapott az autó tetejére. Az úriemberrel még lesz egy kis dolgom – intett hátra. – Olyan részeg, hogy azt mondta, tolatva mentetek a körforgalomban!
