– Négyezer forintot én nem fizetek a buszra! - háborodtam fel, de Földi már kiment a titkárságról.
– Inkább megyek stoppal! - Andor egyetértően bólogatott.
– Úgysincs már hely a buszon... - nyugtatott a titkárnő. Kivett egy listát egy dossziéból, felírta a nevünket, majd visszatette.
– Jövő vasárnap estére legyetek Pécsen a Nagy Lajos kollégiumban, nyolckor vacsora! - tessékelt kifelé a titkárnő.
Reggel hatkor vonaton voltunk. Diákkedvezménnyel ötszáz lej volt a jegy ára Nagyváradig. A helyjegy még háromezer lej lett volna, de azt nem kértük, reméltük, hogy majd úgyis találunk szabad helyet. Nem találtunk. A folyosón álltunk, a nyitott ablakban könyökölve. Jólesően fújt a szél Zsibó felől.
– Kérsz barackot? - kínáltam Andort.
– Hülye vagy?! Három hétig reggeltől estig csak barackot fogunk látni!
Röhögtünk, és ettük a barackot, végigcsorgott a leve az arcunkon, alkarunkon, könyökükről csepegett a padlóra. A szám sarkát nagyon szúrta a barack szőre, estére ki is sebesedett.
– Zabola. Ki tudja, milyen lánnyal szűrted össze a levet a barackszedő táborban! - állapította meg Édesanyám három hét múlva. Hiába bizonygattam, hogy senkivel, nem hitt nekem. Korábban rengeteget hazudtam a szüleimnek, akkor mindent elhitt. Mióta ellustultam, és csak az igazat mondtam, már nem. Talán a mesterien megkomponált izgalmas hantáim után nem volt képes elfogadni a sivár valóságot.
Váradon villamosra szálltunk, jegy nélkül blicceltünk a sárgás, büdös füstöt okádó műtrágyagyárig. Pár perc integetés után vettek fel, hamarosan a határnál is voltunk - azaz jó kilométernyire attól, ott volt az autósor vége. Jólelkű fuvarosunktól itt elbúcsúztunk, és előresétáltunk a határátkelőig, ahol seperc alatt átengedtek.
– Roli, Andor! Gyertek ide! - integetett egy ismerős lány egy bordó kombi Daciából. Közelebb menve ismertük fel Földit és a fiát, Danit az első üléseken. Hátul két velünk egykorú, tizenegyedikes leányka, ők vettek észre.
– Egyikőtök velünk jöhet, ha akar. Nos, ki lesz az? - vigyorgott ránk Földi. Vállunkat vonogatva néztünk össze Andorral, egyikünknek sem akaródzott beülni a Dáciába.
– Együtt indultunk, megyünk tovább is együtt - hoztuk meg a döntést. – Jó utat, majd Pécsen találkozunk!
– Ahogy gondoljátok, jó utat!
A bordó Dácia elhúzott, mi meg újból integetni kezdünk, hamarosan találtunk is fuvart Püspökladányig. Onnan meg Szolnokig, s végül Ceglédig. Délben szálltunk ki egy autóból Cegléd északi részén, gondoltuk, gyalog átvágunk a városon, majd a déli kivezető úton folytatjuk a stoppolást Pécs felé. Egy óra múlva már ott is voltunk, egy benzinkútnál, két perce sem stoppoltunk, mikor megállt egy kolozsvári rendszámú busz, rajt a többiek az iskolánkból. Tele volt a busz, de a sofőr jó fej volt, megengedte, hogy álljunk a széksorok között.
Már Szekszárd felé közeledtünk, mikor egy autómentő előzte a buszt.
– Az ott nem a Földi Dáciája, ott a platón? Pont olyan van neki is! - kérdeztem az autómentő felé mutatva. A többiek leintettek, hogy Földi már rég Pécsen van, biztos nem az ő autója. Meg hát az nem is olyan színű, tromfolt rá Jani, aki tudta rólam, hogy színtévesztő vagyok. Egy darabig erősködtem, hogy igenis a diri összetört autóját láttam, majd feladtam.
Pécsen a főtéren állt meg a busz, épp hurcolkodtunk be a kollégiumba, mikor Földi bekötözött fejjel és vállakkal elénk bicegett.
– Megmondtam?!
Másnap kosarazás közben Földi Dani elmesélte:
- Basszam, én elaludtam, nem is tudtam mi történt. Csak arra ébredtem, hogy bebasztam a fejem az autó tetejébe. Apám bazmeg elaludt! Az út elkanyarodott jobbra, mi meg mentünk tovább előre, bele a faszom kukoricásba! Fejre állt az autó, még jó, hogy Manci az Ilona ölébe hajolt, basszam, mert a másik felén az ülésig nyomódott le a tető, ha valaki lett volna ott, annak annyi - nézett Andorra meg rám. – Apám ott lógott a biztonsági övön, kérdem jól van - a lányok már kimásztak oldalt a kitört ablakon. Apám mondta, hogy fáj a lába, de jól van, a mentőben derült ki, hogy mindkét kulcscsontja eltört. Én olyan sokkban voltam, basszam, hogy nem is tudtam, mit csináljak. Láttam, hogy szétszóródtak a csomagok a kukoricásban, de nem láttam sehol a kosárlabdát. Mondtam is apámnak, aki bazmeg, ott lógott fejjel lefele, törött kulcscsontokkal, hogy nincs meg a kosárlabda, megyek megkeresem!
