Még a Dobó Katicában laktunk albérletben, ott elromlott a villanybojler. A régi Hajdút egy no-name kínaira cseréltette Feri, akitől a lakást béreltük. Az új bojlerrel nem igazán értettük egymást: sehogy sem tudtam beállítani a zuhanyzóvíz hőmérsékletét.
– Le van szarva, nem érek rá ezzel szórakozni - gondoltam, és hagytam a hideg-langyos vizet. Zuhanyzás után kellemes bizsergés, durva törölközővel ledörzsöltem magamról a vizet, vhááá, I feel good, dö-dö dö-dö dá-dámm! Következő alkalommal dettó. Harmadjára már nem annyira. Hmm... Próbáltam kicsivel hidegebb vízzel zuhanyozni, épp a komfort-zóna alatt: I feel good, dá-dámm! Tényleg nagyon jól esett - egy darabig. Nyár volt, zuhany után még jó ideig nem zavart a meleg. Szeptember közepére már teljesen kiiktattam a hektikus bojlert, addig csökkentettem a víz hőmérsékletét, hogy már nem is volt szükség meleg vízre. Közben arra is rájöttem, miért nevezzük édesnek a csapvizet. Hideg vízzel zuhanyzás közben tényleg édesnek érzem: a bőrömön! Angolul fresh water-nek nevezik, hát tényleg az! Állítólag a hideg edzi az immunrendszert. Lehet benne valami, mert évek óta nem voltam beteg, az influenzák is egy nap alatt elkotródnak.
Persze a hideg víz is relatív. Nyáron 15-18 fokos is lehet, télen alig 3-4. Ezért jó pár év el kellett teljen, hogy eljussak oda, hogy télen sem keverek meleget a zuhanyvízhez. Na jó, ha mínusz 10 van kint és nagyon habzik a sampon, akkor előfordul, hogy fagyi-effektusos lesz az egész fejem, ilyenkor egy negyedfordulatot tekerek a meleg vízcsapon, de ha már nem habzik a fejem, akkor vissza is zárom. I feel good, dö-dö dö-dö dá-dámm, yeah!
