Reggel 7 óra 17 perc, ötéves Lehel a bolygós könyve fölé hajolva mély meggyőződéssel magyaráz:
- Látod, itt van az ősrobbanás, az a bazi nagy robbanás, amit Isten teremtett. Biztos, hogy Isten teremtette az ősrobbanást, látod?
- Hát ezt nem tudjuk, Lehel... Ezt nem tudhatjuk... - próbáltam kitérni. Erre a hároméves Tihamér bájosan mosolyogva a következőt suttogta a kiságyából:
- Igen, mert az Isten ezt eltitkolja!

1998-ban a paksi atomerőmű nagyon unalmas hely volt, még akkor is, ha az ember csak egy hónapig volt ott. Az informatikai szakosztályon, ahova engem beosztottak, túlképzett emberek unatkoztak naphosszat, rendszergazda is csak PHD-vel lehetett ott az ember. A csendet és lábszagot megunva sikerült elbóklászni egész a turbinateremig, ahonnan gyorsan ki is mentem: akkora volt a zaj! Ajtón kívül is csak kézzel-lábbal tudta egy segítőkész emberke elmagyarázni, hogy azok a zöld kis gumicukorka-szerűségek abban az átlátszó műanyagdobozban az ajtó mellett, azok bizony füldugók. A zaj miatt nem tudtam volna vele megértetni, hogy én erdélyi vagyok, és rendes családban nevelkedtem, hát csak néztem bambán. Erre hallhatatlan segítőm saját füléből kihúzott egy olyan kis zöld izét, orrom alá dugta, majd szépen összenyomkodta, mint óvódás a taknyot, és visszadugta a fülébe!
- Aha, füldugó - formáltam némán a szavakat.
- Fül-du-gó, fül-du-gó! - tátogott vissza segítőkészen jóakaróm, intett, s távozott.
Elvettem hát egy füldugót, idegenkedve nyomkodtam egy darabig: szép gömbölyű pufi alakját sikerült szárított gilisztává tömörítenem. Így szépen befért a fülembe, és éreztem, hogy ott tágulásnak indult: minél jobban kitöltötte a dobhártyám előtt a teret, annál csendesebb lett a világ... Amíg újból be nem léptem a turbinaterembe! Annyit ért, mint halott faszán a borogatás- mondta volna Apjáé, de ő akkor nem volt ott.

No, hát így ismerkedtem meg a füldugóval. Mivel akkoriban az atomerőmű működési alapelve az volt, hogy ami pénzt nem tudnak elkölteni, azt elveszik tőlük, a szakmai gyakorlatnak nevezett luxusnyaralásból - szállás saját apartmanban, kétnaponta kirándulás Pécsre, Ópusztaszerre, Mohácsra, Szegedre, Budapestre, Bajára, hétfogásos vacsorák cigány-muzsikával, egy hét Balatonfüreden, az erőmű nyaralójában, még egy napfogyatkozást is összehoztak nekem és mindezért még fizettek is, az akkor átlagfizetés másfél-kétszeresét... - szóval a szakmai gyakorlatról többek között ötszáz darab füldugóval eresztettek útnak kedves vendéglátóim. Mivel akkoriban meglehetősen csendes helyen laktam, menőzésen kívül másra nemigen tudtam használni azt a rengeteg füldugót. Összenyomtam, letettem magam elé, majd néztem, ahogy kidagad, mint OB a sörösüvegben. Egyedül Erzsi néném járt jól, mert mióta ajándékoztam neki pár darabot, azóta a férje nem panaszkodott a horkolásra, s így hát mindketten nyugodtan aludhattak.

Attila komám is nagyban utazik, legalábbis ami a füldugókat illeti. Kb. két éve egy drogériában akciós volt a füldugó: másfél liter füldugó (ezer darab) majdnem ingyen! Oda is pakolt egy füldugós bödönt a futószalagra... a terhességi teszt mellé, amiért leküldte a felesége. Hát a kasszásnő lefordult a székről a röhögéstől!
- Fiatalember, ez nem így működik! - fuldokolt, könnyeit nyelve. Mit gondol, egy ennyivel megússza, ha jön a baba?!
Nemrég Attiláéknál vendégeskedtünk, no, hát ők elég zajos helyen laknak, első este, lefekvés: félórányi forgolódás után kibotorkálok a fürdőszobába a már említett füldugós bödönhöz, szerintem kilencszáz kilencven darab még benn volt. Reggel említem is Attilának, hogy jó lenne csak addig is élni, amíg a füldugói kitartanak:
- Ja, igen, de vegyél nyugodtan belőle, ha szükséged van rá!
- Hát az éjszaka szükségem volt rá, köszi... De nyugi, már visszatettem!

8- dobozaiban mindig rend volt. B> dobozai legtöbbször szép rendben sorakoztak a padlón. 8- minden dobozt felcímkézett, és csak a címkéknek megfelelő dolgokat rakott beléjük, ha szükség volt rá, újracímkézett. B> abba a dobozba pakolt, amely pillanatnyilag a legmegfelelőbbnek tűnt, és általában a legközelebb levő tűnt a legmegfelelőbbnek. Néha cimkézett is, de a cimkéket később nem igazán vette figyelembe. 8- igyekezett, hogy lehetőleg minél több doboza zárva legyen. A téli ruhás dobozát általában márciústól decemberig lezárta, szerelmi bánatait sem tartotta nyitva. Megnyugtatta a tudat, hogy a lezárt dobozokkal nincs semmi tennivalója. B> ellenben szerette, ha minden doboza nyitva van. Sokszor lehuppant egyik-másik doboza mellé, és órákig nézegette, mi van benne. Mosolygott, néha sírt. De 8- is került néha olyan helyzetbe, hogy nem talált valamit, hiába kereste azt abban a dobozban, amin a megfelelő címke állt. Ilyenkor az összes dobozát leszedte a polcról, egyenként mindeniket kiürítette, visszapakolta, majd visszatette a helyére. Tette ezt mindadig, amíg megtalálta, amit keresett. Vagy, ha nem találta meg, akkor biztosan tudta, hogy egyik dobozban sincs az, amit keresett, ideje beszerezni egy újat. B> sokszor nem találta valamijét. Ilyenkor beletúrt egy-egy nyitott dobozba. Megszemélte a rézmozsarat a bennelevő színkódós ellenállásokat és gyerekkori babaruhákat, újraolvasott egy három éves reklámújságot, majd észbekapott, hogy elkésett, és mindent betett a hozzá található legközelebbi dobozba, majd elviharzott. 8- arra törekedett, hogy ha valmit le kell tennie a kezéből, akkor azt a megfelelő dobozba tegye, amit lehetőleg gyorsan le is zárt. Úgy gondolta, megéri plusz egy percet eltöltenni ezzel, mintsem később félórát-órát kelljen keresgélni. B> ellenben MOST minden másodpercet sajnált, mindent MAJD szeretett volna a helyére tenni. Sajnos emiatt folyamatosan a MAJD-ban élt, nem volt ideje semmire, mert a régimúlt MOST-ban megspórólt percekért fizetett éppen súlyos órákkal.

B> és 8- találkozott. Megismerkedtek, majd egymásba szerettek. Jártak, öleltek, majd összeköltöztek. Bobozaikkal egyetemben. 8- csodálta B> nyitott dobozainak színes kavalkádját, virágos rét illatát juttaták eszébe. B> nem nagyon törődött 8- dobozaivel, néha kiváncsian kinyitott egyet-egyet, de sok meglepetést nem tartogattak: mindegyikben az volt, ami a cimkén állt. Azt a pár dobozt, amit 8- szándékosan félrecímkézett soha nem nyitotta ki. Pedig nem "diferenciál-egyenletek" vagy "Kirchoff törvényei a hurkokra" volt azokban a dobozokban, nem ám!

Egy év sem telt el, létrejött az első közös doboz. Majd a második, harmadik. Egyre több dolgot pakoltak át ezekbe a nagyobb, kényelmesebb, szebb, jobb közös dobozokba. Észre sem vették, de régi, személyes dobozaik mind kiürültek, elvitte őket a lomtalanítás. Viszont B> nem tartotta be címkéket, amelyeket 8- felragasztott. 8- amint lehetett, lezárt egy-egy dobozt, amelyet B> nemsokára ki is nyitott, hogy kivegyen belőle valamit, de rögtön bele is tegyen három oda nem illő dolgot, majd pár nap múlva megkérte 8-t, hogy azokat megkeresse, mert ő épp el volt késeve...

Azóta is élnek, meg nem haltak, saját dobozokra nem vágynak, szeretik egymást, de a közös dobozokon azért néha-néha összevesznek.

- Melyiket szereted jobban? Az almát vagy a körtét?
- Megenni az almát...

    A Nap már majdnem lebukott a horizonton. Vörös fényében a fák hosszúra nyúlt fekete árnyéka csendesen átlógott drótkerítésen, mintegy leszarva a vörösen csillogó szögesdrótot.
    - SHHHHVRRUUUU!!! - dübörgött át egy óriási árnyék a kerítés fölött. Majd a repülő is megjelent. Veszélyesen jobb oldalára dőlve, billegve, egyre alacsonyabban szállt. Már-már visszanyerte egyensúlyát, mikor a vakító szikrákkal felszántotta a szárny a leszállópályát. A kerek süvöltve gurultak az aszfalton. A repülő lángoló jobb szárnnyal távolodott. Végtelennek tűnő percek után állt csak meg. Valahonnan szirénák vijjogása hallatszott.
    - Here is the captain speaking! A kapitány beszél! Mindenki őrizze mag a nyugalmát! Mindenki kövesse a légi-kísérők utasításait! - harsogták a hangszórók a hangyabolyként kavargó utastér fölött. Kétségbeesett arccal ugráltak fel az utasok. Sokan kitódultak a széksorok közti folyosóra és tehetetlenül vergődtek, egymás lábára taposva. Mások csomagjaikat próbálták leráncigálni, gyerekeiket szorították magukhoz. Mindenki kiabált. A személyzet tagjai elakadtak a tömegben, nem tudták megközelíteni a vészkijáratokat, ahol az utasok kapkodva rángatták a fogantyúkat. A jobb oldalon is, ahol egyre közelebbről csaptak fel a lángok.
    Egy utas ült csak. Ősz, hosszú haj- és szakárlengeteg mélyén két riadt szempár figyelt a kerek szemüveg alatt. Jobb oldalt ült, a lángok már alig egy méternyire lobogtak az ablak túloldalán. Behunyta szemét, mély lélegzetet vett:
    - When I find myself in times of trouble, mother Mary comes to me... - meglepően kislányos hangjára többen felfigyeltek körülötte. Egy pillanatra elhallgattak, csodálkozva nézték.
    - ... speaking words of wisdom, let it be, let it be...
    - Az öreg megbolondult! Még csak ez hiányzott! - szólt laptopját szorongatva egy plázacica-szerű fiatalember. Dörgő baritonon jött a válasz:
    - Let it be, let it be... - Majd egy rettenetesen fals hang is belépet:
    - Let it be, let it be, wisper words of wisdom, let it be, let it be! - most már az öreg is felállt, reménykedve nézett körbe. Egyre többen kapcsolódtak be az éneklésbe, eleinte kétkedő arckifejezéssel, majd egyre jobban belelendülve.
    - Let it be, let it be... - a második versszak végére már mind a kétszáztizenhat utas és a nyolcfős személyzet is énekelt. 
    - Let it be, let it be - kézjelekkel utasítva terelték a légi kísérők az utasokat a rendre megnyíló kijáratok felé. Miután minden utas lecsúszott a gépről, a személyzet a csomagokat adta ki. Énekelve, a lent énekleve várakozó utasoknak.
    - Ezek mind meghibbantak!  - szólt egy tűzoltó, és lekapcsolta az autó szirénáját. A Nap épp lebukott a fák lombja mögött. Társai a jobb szárny felé irányították vízsugaraikat:
    - Let it be, let it be...