- A cipőfűzője! - mutatott bal lábamra egy ősz hajú néni az Oktogonnál. - Még rálép!

Két hete voltam Budapesten, munka után elvegyültem a szürkén rohanó tömegben, általában cél nélkül mászkáltam. Ekkor már nem néztem a szembe jövő emberek arcát. Túl sokan voltak, fárasztónak találtam. Rájöttem, hogy ösztönösen kolozsvári ismerőseimet kerestem idegen vonásaikban, eredménytelenül.

Jól esett, hogy valaki szólt hozzám.
- Köszönöm szépen! - mosolyogtam volna vissza, de a néni feszült arccal már az átjárón húzta maga után a valamikor-sárga, nyikorgó kerekű bevásárló-kocsiját. Majdnem úgy éreztem magam, mint az óvodában, mikor Érsek Mónika azt mondta, megmutatja, ha én is megmutatom, de mikor ott álltam letolt harisnyanadrággal, ő kacagva elszaladt.

Kevés budapesti ismerősöm volt akkoriban, azokkal is már itt-tartózkodásom első napjaiban megejtettem a többé-kevésbé erőltetett hangulatú találkozásokat. A hideg, száraz levegőjű irodában sem ismertem még senkit, munkámat csendben végeztem, nem volt szükség beszédre. Egy hete majdnem teljesen néma vagyok, mosolyodtam el. Mégsem kötöttem meg akkor, ott az Oktogonon a cipőfűzőmet. Majd csak kicsal számomra egy kis figyelmet, reméltem. Egy hétig kellett még Budapesten maradnom. De hiába lobogott utánam a kibontott cipőfűzőm, nem figyelmeztetett rá senki más.

Flushing, New York City. A metró szemetes mozgólépcsőjén egy idős ázsiai bácsi állt előttem, hunyorogva nézett vissza rám, valamit mondott, talán kínaiul, lefele mutogatott. Kezével masnit kötött a levegőben. Aha, a cipőfűzőm! Mosolyogva megköszöntem, visszamosolygott ritka, össze-vissza meredező, sárga fogaival. Integetett, mikor elvált az utunk. Újból letérdeltem, huncut mosollyal kibontottam a cipőfűzőmet. Egy perc sem telt el, szóltak:
- Watch your shoelaces, man, or get yourself an insurance for them!
Két hétig tartott a kiküldetésem, szándékosan kibontott cipőfűzővel jöttem-mentem. Ezúttal sikeresebb voltam, egy-egy utam alatt többször is figyelmeztettek. Szóba álltak velem, akcentusom eredetét kérdezték. A parkban galambokat etető, piros tréning ruhához fekete napellenzőt viselő néni elmesélte, hogy tört ki az unokahúgának két foga a be nem kötött cipőfűző miatt, és, hogy szerencsére csak tejfogak voltak. Egy kis srác nagy hátitáskával és még nagyobb kólás pohárral a kezében két dollárt kért, hogy megkösse nekem. Lealkudtam egyre.

Nürnberg, az óváros egyik sétáló utcájában, amint kiléptem a szállodából, rám is szólt a portás:
- Pass auf, Ihre Schnürsenkel sind offen!
Megköszöntem, majd mosolyogva továbbsétáltam. Rosszallóan nézett utánam. Majd a következő járókelő, aki szembe jött biciklijét tolva, újból rám szólt. És a következő is! Pár percig bírtam, majd megadóan lehajoltam, megkötöttem a cipőfűzőt. Ugyanúgy szóltak rám akkor is, mikor a piroson akartam átszaladni az üres úton vagy nyolc óra öt perckor vittem le a szemetet, annak ellenére, hogy a kukán nagy betűkkel ki volt írva, hogy csak reggel 10 és este 8 óra között szabad pakolni bele.

Jelenleg újból Budapesten élek, már pár éve. Cipőfűzőm nyugodtan kibomolhat, senkit nem zavar, senki nem szól. Kibomlott cipőfűzők után kutatok, talán megköszöni a gazdája a figyelmeztetést...

Itt a tenyeremen a kor technikai vívmánya. Számítógép, telefon, helymeghatározó, rádió, fényképezőgép, film-felvevő és lejátszó, hangrögzítő és játékgép egyben. A "mobilom".

Okos kis jószág. Például ha a sivatagban sétálgatok perzselő kánikulában, csak rá kell böknöm, és máris működésbe lép a helymeghatározó, pillanatok alatt beméri a látható műholdakat, kiszámolja, hol is vagyok, internetkapcsolatot létesít a meteorológusok számítógépével, műholdfényképet tölt le a térképészek számítógépéről, és már láthatom is a szép színes kijelzőn, hogy épp a sivatagban kutyagolok, perzselő kánikulában!

Hát nem csodálatos?!...

... három óra tízkor még volt kábé tíz-tizenöt percnyi munkám, gondoltam félre megvagyok, négyre már ott is lehetek Tihamérért a bölcsődében. Tiszta volt, mi a várt eredmény, öt perc alatt megtervezhettem volna a lépéseket, max öt perc alatt lefejleszthettem volna, öt perc pedig bőven sok is lett volna arra, hogy kipróbáljam, működik-e. Igenám, csak lusta voltam ezt így szépen végigzongorázni, inkább belecsaptam a sűrűjébe, hadd szóljon! Ide kaptam, oda kaptam, ide egy kis átszabás, oda egy öltés, itt egy rövidítés, ezt lehet törölni, ezeket összevonom... És azon kaptam magam, hogy több, mint félóra eltelt, és sehol semmi! Gyors leltár, mit is rontottam el? Meddig kell visszamennem? Aha, szóval az első öt perc után már rossz irányba rohantam. De legalább jó gyorsan. Fasza. Hát akkor tervezés: ez már megvan, utána az kell, majd cigánykerék, pukedli, piruett és kész is! S valóban, tíz perc múlva kész is volt, két perc alatt kipróbáltam, minden rendben, működik, csak hát már négy óra elmúlt! Kezdtem kombinálni, kiért menjek előbb? Lehel van közelebb az oviban, de ő a biciklijén még nem tud olyan gyorsan menni, mint én Tihamérrel a gyerekülésen... Szóval négy óra öt perckor már lent is voltam a mélygarázsban, Levi biciklijén a háromszögtáskában megtaláltam az imbuszkulcs-készletet, amit korábban már kölcsön kértem tőle. Meghúztam a kormányt, jól van, nem billeg többet, tenném vissza a kulcsokat, s egy nagyon halk pi-i-i-ing-et hallottam. Egy vékony kis fekete alátét gurult sietve be a biciklitartó állvány alá. Gyorsan kipiszkáltam. Honnan eshetett le? Markomban az imbuszkulcs szett szebbik vége bizony szétjött, potyogtak is róla a kulcsok vidám csilingeléssel, közülük az alátétecskék is, gurultak szerteszét. Végül a kulcsok foglalatának közepéről egy gyufaszál vastagságú kis rudacska pottyant ki, tökéletes hangvillaként csendült a betonon: láááá. Hát hangyaszámoláshoz volt hasonlítható a következő öt perc, amíg mindent visszatettem a helyére! Már csak az anya hiányzott, amivel rögzíthetem az állapotot az utókor számára. Kis kapirgálás után meg is találtam a Levi biciklijén a háromszög-táska mély sarkában. Pakk, vissza a helyére, már csak meg kéne szorítani, igenám, de mivel?! Hát egy imbuszkulccsal! Pont olyannal, amilyen nemrég pendült a betonon, és ami már szépen várt a helyén, hogy ráhúzzam az anyát! Feltúrtam gyorsan a táskámat, hátha kóborol benne valahol egy  ikeás imbuszkulcs, úgy saccoltam, az a méret kell. S át mit találtam ott? Kicsattanó egészségnek örvendő saját imbuszkulcskészletemet! Amelyikről azt hittem, hogy otthon van a kamrában a polcon! Amelyiken pont van olyan méretű, ami a biciklim kormányához kellett és amit Levitől kértem kölcsön! DE!!! van egy nagy DEE! Ezen épp nincs olyan méret, amivel a Levi imbuszkulcskészletének a megjavításához kell! Túrom tovább a táskámat, csavarhúzót találtam, csillaghegyű, kicsit tompa. Próbáltam, forgatja a csavart, jól meghúztam, Levitől majd behajtom a köszönetet, hogy megjavítottam az imbuszkulcs készletét - gondoltam, miközben már tekertem kifele a mélygarázsból. Négy óra tizenhat percet mutatott már ekkor az óra. Hát ez gyors menet lesz! Tíz kilométer a bölcsődéig, onnan vissza még egy az oviig! Épp egy kis dombon tekertem felfelé, hogy elkerüljem a bicikliutat, amely hóna alatt hat sávon füstölnek az autók. A lendület már fogytán, a domb teteje még odébb, amikor majd' átestem a kormányon: leugrott a lánc, üresben tekertem. Sebaj, lepattanok, feltolom a bringát, lehajolok egy faágért. Oldaltáska, válltáska, hallelluja, előrelendül a vállamról, majd homlokon ver. Közben izzadok, derekam pucéran didereg a hét fokban, de megvan a faág, biciklilánc feszül, az első fogaskerék legfelsőbb kettő fogára sikeresen ráakadt. Az eldobott faág még le sem esett, mikor már újra a nyeregben tapostam a pedált. Sebesség gyök kettő, hátul furcsa surrogás. Ja, a hátsó fogaskerékről is lejött a lánc, s a fogaskerék és küllővédő tárcsa közé beszorult. Eldobott-megkeresett faág itt már nem segít, a lánczsír már kesztyűként feketél mindkét kezemen, mire kiszabadítom a láncot. Gyerekes bringásnál mindig van WD40 és popsitörlő, seperc alatt patyolat-tiszták a kezeim. De már négy óra huszonnyolc perc és még hét kilométer a bölcsődéig. Hajtok, izzadok, a lánc lóg, nem feszül, majd otthon megjavítom, most csak érjek el valahogy a bölcsiig. Váltani nem merek, hátul a legnagyobb fogaskeréken is ugrál a lánc, én pörgök, mint majom a köszörűn, csakhogy haladhassak. Öt előtt öt perccel már Tihamértt öltöztetem a dadusok zavartan becsmérlő pillantásainak kereszttüzében. Talán nem tudják eldönteni, hogy az izzadságtól tocsogó póló vagy a késés miatt akadjanak ki. Bölcsiből ki, Tihamért felkötözöm a gyerekülésre, én is nyeregbe pattanok, amit a lánc földet súrló meghajlással üdvözöl: újból leesett. Rezzenéstelen arccal lepattanok, marokra fogom a láncot, visszateszem, WD40, popsitörlő, öt óra tizenkét perckor már az óvoda udvarán hajolok meg Tihamér akarata előtt: "azt a szép követ vigyük Lehelnek ajándékba, nem azt, a másikat, azt, a fehéret, azt". Emelkednék, de válltáska, oldaltáska, pántja beakadt a kormányba, azt keresztbe fordítja a tarkómra, Tihamér a súlypont, méltóságteljesen dönti oldalára a biciklit. Feje tíz centire volt a járdától, mikor nagy nehezen visszahúztam. Persze Lehel volt az utolsó az oviban, és ebben az a jó, hogy már felöltöztetve várt rám, az óvónénik dettó, kulcs az ajtóban.

Mikor hazaértél épp mesét olvastunk békésen, és miután elpanaszoltad a hetvenéves bájgúnár páciensedet, úgy gondoltam, mégsem mesélem el Neked mindezt....

Lehel négy és fél éves. Pár perce ezt az esti mesét költötte:

A sündisznó és a katicabogár

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sündisznó és egy katicabogár. Ők nagyon jó barátok voltak. Együtt játszottak, együtt énekeltek. De egyszer a sündisznó meghalt. Nagyon szomorú lett a katicabogár. De egyszer azt gondolta, hogy felrepül az égbe. És repült, repült, repült... Nagyon sokat repült, amíg megérkezett fel az égbe. Ott aztán megkereste a sündisznót. És megtalálta. Nagyon örült a katicabogár, hogy végre megtalálta a barátját. De a sündisznó nem tudott beszélni. A katicabogár azt választotta, hogy visszarepült le az égből.
- Ó, nekem nem is kell többet ilyen barát! - mondta a katicabogár és keresett magának egy katicabogát feleséget. Azt feleségül vette és született neki kettő kis gyerekük. A katicabogár nagyon örült, hogy két szép kis sündisznógyerekük született. Nagyon szerette őket.
    De azt mondták a sündisznógyerekek, hogy menjenek el a karácsonyi piacra, és vegyenek egy szép nagy karácsonyfát, mert épp Karácsony volt, amikor megszülettek. És el is mentek, a katicabogár, a felesége és a két kis sündisznó. És vettek egy karácsonyfát. Aztán elmentek a vásárba, és vettek egy autót. De mire hazaértek, otthon már két egyforma autó várta őket a karácsonyfa alatt. Nagyon megörültek a sündisznógyerekek, ás boldogan játszottak.
    Azóta is élnek, ha meg nem haltak.

Megválaszolhatatlannak tűnő kérdés. Tyúk tojja a tojást, de tojásból lesz a tyúk. Melyik volt elébb? Könnyebbnek tűnik megmagyarázni, miért nem lehet választ adni erre a kérdésre. Ördögi kör - mondaná egy felületes teológus. Möbius-szalag - gondolhatja egy matematikus, körciklust emlegetne a számítógépes szakember, perpetuum-mobile jutna több kisfiú eszébe. És ezzel máris közelebb járunk a kérdés megválaszolásához. Egy másik kérdést kell feltenni: miben hiszünk?

A teremtésben hívők dolga egyszerű: Mózes első könyvében megtalálható a válasz:

19. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.
20. És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
21. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.

Nincs szó itt tojásokról, petékről, ikrákról, csak mindenféle szárnyas repdesőkről. Nem csücsült Isten huszonegy napig a tojáson, míg kikelt belőle a csirke. Egy nap alatt teremtette az állatokat, köztük a tyúkot is. Téma lezárva (aki esetleg ismer olyan vallást, amely teremtésmítoszában tojások szerepelnek, kérem írja meg az oldal alján).

Az evolúcióban hívőknek kicsit nehezebb a dolguk. Több gondolkodásra és egy csipetnyi genetikai ismeretre lesz szükségük, míg megtalálják a választ a címbeli kérdésre. Aki odafigyelt biológiaórán, emlékezhet arra, hogy ivaros szaporodás esetén az apai és anyai DNS-ből kombinálódik ki az újszülött DNS-e. Igen, a dezoxiribonukleinsav, ami az élő szervezet minden egyes sejtjében ott van, és parancsokat osztogat. Darwin óta tudjuk, hogy az evolúció folyamatos változás, a majom irányából az ember felé, Tyrannosaurus Rex irányából a tyúk felé. Akár szépen időrendi sorrendbe rakhatnánk minden egyes egyedet az utolsó dinoszaurusztól a vasárnapi ebédre megevett levesbe főtt tyúkig. És megkérhetnénk a világ összes fajkutatóját, hogy döntsék el, e hosszú sorban melyik az első tyúk. Az első olyan egyed, akinek az édesanyja még nem volt tyúk, de ő maga már igen. A válasz valószínűleg soha sem érkezik meg, de szükség sincs rá: egy találomra kiválasztott egyedet kinevezzük Első Tyúknak. Majd a fejezet elején leírt gondolatmenet szerint megállapítjuk, hogy az Első Tyúk az ő szülei DNS-éből kombinálódott össze, az édesanyja testében, úgy hogy az édesanyja még nem tyúk volt, hanem valami más. A "valami más" tojásából kikelt az Első Tyúk, amely aztán szépen megtojta az első tyúktojást. Persze ezt extrapolálni kell egy teljes populációra, de a gondolatmenet ugyanaz, csak többes számban.

Tehát mindkét esetben a válasz arra a kérdésre, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a (tyúk)tojás a válasz ugyanaz: a tyúk. Tocská.