Iván mosolygós kis gömböcként különös figura volt. A többi tanártól eltérően tökéletesen beszélt angolul. Publikált, konferenciákra hívták előadni. Mindig jókedvű volt, és tanártársain is viccelődött. Már a megnyitón felhívta magára a figyelmemet. A többi proftól eltérően nem dumált hosszasan. Két dolgot mondott röviden, mindkettőre jól emlékszem.
- "Amikor rátok nézek, azok a cirkuszi artisták jutnak az eszembe, akik felmásznak oda fel, a kupola alá, hogy onnan fejjel előre leugorjanak." Románul ez frappánsabban hangzik: "sar în cap"
- "Nézzétek meg jól a egymást. Négyből hárman nem lesznek ott a ballagáson."
Iván a "Speciális matematikák" nevű tárgyat oktatta, nem volt könnyű átmenni a vizsgáin. Olyan feladatokat kaptunk, amelyekhez hasonlót még soha nem láttunk. Használhattunk jegyzetet, könyvet, puskát, bármit. Mobilnet akkor még nem volt. Így is csak 1-2 embernek sikerült a vizsga. A pótvizsga ugyanannyinak. A pót-pót-vizsgán már olyan feladatokat adott, amihez hasonlókat szemináriumokon oldottunk. Aki nem volt tök hülye, átment. Egyszer vizsgáztam Ivánnál: tíz feladatból egyet tudtam elkezdeni, ez hatost ért. Jobban örültem neki, mint bármelyik tízesemnek.
Egy szép őszi reggelen egy évfolyam háromnegyede szépen megjelent Ivánnál a pót-pótvizsgán. Iván mosolyogva kipakoltatott mindent a katedrára. Puskákat, könyveket, jegyzeteket, Majd kiosztotta a feladatlapokat. Derűsen jó munkát kívánt.
– Három órátok van, óra indul... most! Hozok egy kávét. – kacsintott, majd kigurult a teremből. A döbbenetet harapni lehetett. Értetlenkedve néztek egymásra a diákok.
– Ezek nem szemináriumi feladatok!
– Basszus, ez mi?
– Soha nem láttam még ilyesmit! – suttogták kétségbeesetten.
Keserves negyedóra telt el így. Forgatták a feladatlapokat, egy-egy sort írtak a bátrabbak, de azt is gyorsan áthúzták.
– Lehetetlen ezeket megoldani!
– Ilyen nehezet még rendes vizsgán sem adott!
– De hol a francban van Iván?
– Talán a titkárnőkkel kávézgat? – lett egyre hangosabb a beszélgetés.
Egy bátor kezdeményező kiment a vécére. Rohanva jött vissza:
– Tiszta a levegő!
– Maradj az ajtó előtt, kopogj, ha jön! – ugrott gyorsan a katedrához valaki és vadul lapozni kezdett egy könyvben.
– De mit keressek? – nézett szét reménytelenül?
Többen is nekibátorodtak és felálltak a helyükről. Vitatkozni kezdtek, a tananyag melyik része lehet használható? Melyik feladat lehet könnyebb?
– Találtatok valamit? – dugta be a fejét az őrszem – Valaki cseréljen le, van egy ötletem!
A három óra letelt. Iván nem mutatkozott. A közös munka meghozta a gyümölcsét: a jegyzetek és a tankönyvek segítségével pár feladaton sikerült fogást találni. Őrszemet többször is cseréltek, mindenki nyugodtan ült, hogy megvan az ötös, a román tanrend szerint az a legkisebb átmenőjegy.
– Mi a fenét csináljunk?
– Várjunk még?
– Furcsa, hogy végig be nem dugta az orrát!
– Talán még mindig a titkárságon kávézik? Gyertek, nézzük meg!
Többen is elindultak a titkárság irányába. Rövid tétovázás után az egyikük bekopogott, és félősen bedugta a fejét:
– Jó napot! Iván tanár úr nincs itt? Pótvizsgát íratott, de... – a titkárnők harsány röhögése belé fojtotta a szót s visszhangozva hömpölygött végig a folyóson:
– Mindenki átment ötössel! Iván tanár úrnak tízkor indult a repülője Bécsbe!
